Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra

Standard

Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra

A gyerekdal

Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.

William Shakespeare

Az vagy nekem, mi tejnek a tehén.
Kegyetlen borj, ki lelkem hörpöli,
Kin szebb a folt, mint máson az erény,
S ki épp hiányod által vagy teli.
Hisz az legyez, hogy nincsen legyeződ,
Nemléte hajt rád létező legyet,
Így lepi légy a meztelen mezőt,
Körötted én is így legyeskedek.
Csapom neked a szelet, hisz te, lám,
Saját magadnak csapni nem birod,
De szép fületlen, nem fülelsz reám,
Versem neked kimondva is titok.
De légy bár csonka, foltos és süket,
Szívem mégis lakatlan nélküled.

Alexander Puskin

Én rágok levelet meg ágat –
Nem tarka már a barka itt,
Lehullt a hó, felbőg a bánat,
Siratja elhullt szarvait.
Hideg és tejfehér ma Moszkva,
A téli tájban trojka fut,
Bámulom már egy óra hossza
Magát, akár egy újkaput.
Bámulom Önt, kacér kisasszony,
Hogy fűvel-fával incseleg,
S nekem, tudom, nincs semmi chance-om,
Csak mert füleim nincsenek.
De mégis eltűnődve, hosszan
Rágódom én e levelen –
Magamba tartanám, kisasszony,
De fölbukik, ha lenyelem.
Csak Önön múlik, válaszol,
Vagy összetépi, eltiporja…
Ég Önnel! Megyek, vár az ól.
Fül- és feltétlen híve,
Borja.

François Villon

Én, François Villon boci
Elhagyom, ím, e zöld gyepet,
Halál, a kontómat hoci,
Lelkem más rétre őgyeleg;
Csókoltatom a hölgyeket,
S mert vár a pokol – atyaég! –
Vagy a mennybéli tőgymeleg,
Álljon hát itt e Hagyaték.

Pro primo: kajla balfülem
A hűtlen üsző jussa lesz,
Ki hogy nem élhet nélkülem,
A mondott fülbe súgta ezt;
Igének hittem ezt a neszt,
Oltárnak tőgyes alhasát,
De errare bocinum est,
Vagyis: tévedni marhaság.

Item, a jobb fülem pedég
Vegyék a jó zsivány urak,
Panírozzák be, és egyék,
Belőle mind jóllakjanak.
S a hentes úr, ki napra nap
Hiába várta, hogy levág,
Megkapja bojtos farkamat,
Hogy arra kösse fel magát.

S mi mást tehetnék fültelen,
Túladva billogon s a szíjon,
Rátok hagyom a hőlt helyem,
Ott lumpok tejivója nyíljon –
Mindenét szétosztotta Villon,
Ki érte mégse pityereg,
Azt verje süly, és ott pusziljon,
Hol egykor farkam fityegett.

Pilinszky János

Addigra nem lesz már füled,
hiába jönne válasz.
Csak állsz a száraz vályúnál,
kiapadt tőggyel állasz.
Sovány leszel addigra, mint
a bibliai hét év.
Hátadra száll a zümmögő,
hessenthetlen kétség.

Hogy is lehetnél valaha
egyszer még újra boldog?
Elgazosult a legelő.
És bezártak a boltok.
A bojtjahullató remény
csóválhatatlan csonkját
mereszti meztelen farod
gémberedetten, tompán.

Te teheneknél tehenebb,
te borjak között borjú,
csak nem hitted, hogy beheged,
mit kettényestek orvul?
Csak nem hitted, hogy van hová?
Te bárkinél szegényebb,
csak állsz, és napjaid kihűlt,
szaguk vesztett lepények.

Ady Endre

Álltam a Pusztán, álltam állván
kérődzve, bőgve, búsan, árván,
mikor, hahó,
rámtörtek csülkös kis zeuszok.

Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
s én ősi, szent, keleti fajta,
én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
a Mammon volt anyám ükatyja,
hej, piszkosok,
nekem aranyból van a fülem.

És kacagtam, rengett a Puszta,
fülét, farkát gyáván behuzta,
s futott, hahó,
futott a csülkös boci-sereg.

Kosztolányi Dezső

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
Oda hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsájtja helyben,
hol ép farokkal bőg a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Tóth Árpád-os változat

Ó, láttatok-e már bús borjat őszi réten,
Ki rágva kónya gazt szelíden fancsalog,
Míg barna folt borong sápadt farán setéten,
Mit céltalan riszál, hisz rajta nincs farok?

Én láttam bús fejét a rét fölé hajolva,
Ó, szája szegletén buggyant a renyhe lé,
És fölbágyadt a légbe lelkem űrhajója,
S e könnyes, lágy sóhajt röpítettem felé:

Tehénke, lásd, egyformák vagyunk nagyon mi ketten,
Lehúzza nékem is nagy, csüggedt főm a bánat,
S úgy lóg fogam közül bús fényű cigarettem,
Mint szádból csillogón a megcsócsált fűszálak.

De lelkem innét milljom mérföldekre vágyik,
Szállnék a végtelen Tejútra, oda fel,
Hol el nem alvó csillag-kandeláber világít,
S ezer holdbéli borjú libegve lefetyel.

Szilágyi Ákos-os változat

ott hol perceg bibic ének
spicces cárok kibicének
kupicányi kibucában
puccos vackok kupacában
lécbõl fércelt vicik-vacak
ketrec elõtt két szép bocik
egyik boci picit biceg
míg õ biceg míg õ bocog
szalad cickány szalad pocok
szalad fácán szalad réce
cak neki ninc abban réce
szegény boci bicebóca

hát a füle hát a farka?
háta foltos háta tarka
(szép a tarka már ha marha)
tarka-barka birka Lorca
megfázott a Terka torka

boci biceg alig mozog
hogy is futna mikor rozog’
nincs gyors lába ama célból
(csülke mint a malacénak)
meglátják a szaracénok
nézve nézik s látva látszik
farka füle mind hibádzik
„ez a boci vacak-vicik!”
megragadják aztán vicik

hej te boci hej te hej te
nem fürdesz több vajba-tejbe
dehogy hoznak ezek helyre
nincs szükségük te tejedre
boltot nyitnak a helyedre
ej hejre kis helyre hoznak
tetejére Tajgetosznak
Tajgetoszról haj letosznak
haj-haj sej-haj receruca
nem maradsz csak bocipaca

Berzsenyi Dániel

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyü Zephyr lehén
Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk,
Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.

Faludy György-ös változat

Mikor Big Bill, a Bull megállt a Szajna
Partján, min ível át a Mirabeau,
Arra gondolt, minden tehén s üszőke szajha –
Csülkét szétrakja, aztán kirabó’.

Pedig kedvelte ó a ringó tőgyű nőket,
A sok pucsító, szeplős feneket.
Meghintáztatta, és szarvára tűzte őket,
Hogy fülük szétállt, aztán leesett.

S hogy végigment egy kékes árnyú allén,
Míg almabort szitáltak rá a fellegek,
Eszébe tűnt, hogy sírt egyszer Mallarmén,
Mert nem értette egy sorát se meg.

S eltűnődött, az alkonyt a nap mért festi rőtre,
Hogy eljön értünk úgyis a kaszás,
Mint egy versében ezt megírta Goethe,
S hogy jólesne egy kiadós baszás.

Elandalgott hát egy rosszhírű helyre,
Hol szűzlányként sikkant a harmonika fel.
Megnyílt neki egy kajla szajha kelyhe –
És folyt, csak folyt a forró bikatej.

Térey János-os változat

Bazmeg, boci, hiába múzol
Nem vagy más, csak egy pesti lúzer
Lehetsz felőlem tarkabarka
De a seggedbe rúgok készakarva
Nem veszlek be a testületbe
Mert nincsen, haver, egy füled se
Irtózom ettől az alkattól
És még nem beszéltünk a farkadról
Ne gondold, öcsi, hogy létezel
Amíg nem közölt le a 2000
Lecsap rád a Termann-attack
Anyád helyett is megszopatlak
Térj fölötte végre napirendre
Hogy én vagyok az igazi Ady Endre
A Zaj-herceg, a rappelő Vazul
Minden csaj az én rímeimre lazul
Csinálhatsz bármit, de rosszul te jársz
Hát bazmeg, boci, jobb lesz, ha tejelsz

Hollósvölgyi Iván-os változat

Torkomon olvasztott Boci folyjon,
tejcsokoládé, híres márka,
utcai sarkon nyitva a boltom
van hogy azért nincs, mert épp zárva.
Bérem a Szerk.-től borsos előleg,
penzumom Ágnes szabja ki sorba,
jussom, vén tejivó-kerülőnek:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Ott kézcsókom a boltosnőnek,
Madame, ön régen titkos arám,
felpiszkál az a foltos bőre,
leszek ÁFA az ön plasztik kosarán.
Klumpái kegyednek szűzi uszályok,
vizeimre ma őket ereszteni dolga,
Madame, én kegyedért, Krisztusra, muszájok
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Áhitom, átkom elérje a boltost,
két füle, vesszeje hulljon a porba,
addig meg majd lesz, ami volt most:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Karafiáth Orsolyá-s változat

Nincs az övénél szeplősebb ülep.
Bambul vagy spanglit rágicsál stikába –
se lófarok, se szétálló fülek:
ez ő, Rezső, az én szivem bikája.

Találkozunk? Szemembe könny tolul –
csocsózaj ő, egy bár, hol szól a music.
„Darling” mondom ilyenkor angolul,
és ő érzelmesen fülembe múzik.

De Rezső ingatag. Most perzselő tűz,
most cigarettavég, mely hamvad épp –
hát egy kérdésem van csupán Rezsőhöz:
„Mért mondtad, hogy szeretsz, te nyamvadék?”
Happiness vár ránk? Vagy múltunk felejtve
egymást aprítjuk egyszer majd a tejbe?

Király Leventé-s változat

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy tehenecske,
füle, farka nem volt, de volt neki szarva –
errõl mintha mindenki megfeledkezne,
egyébként szerintem is le van szarva,

a lényeg, hogy eléggé büdös volt a szája,
és a csülköcskéi rémesen pállottak,
nem csoda, hogy elküldte őt az anyjába
a többi intoleráns háztáji állatka.

A vicc kedvéért egyszer szegény hanyatt esett,
amúgy szorgalmas volt, az igát jól húzta,
hogy fitt legyen, szürcsölt tehénanyatejet,
nem vették fel mégsem a Chicago Bullsba.

Látjátok, nem volt ő egy Michael Jordan,
és nem volt olyan jó arc, mint a John Travolta,
ezért rekedt mindig kívül a csordán,
a mások sikerét meg csak alulról szagolta;

világgá ment hát, ahol széttépték őt a grizzlyk,
remélem, sorsából mindnyájan okultok,
nekem azóta a tej nem is ízlik,
inkább veszek helyette, ha lehet, joghurtot.

Balassi Bálint

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.

Csokonai Vitéz Mihály

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, mért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám nélkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?

Varró Dániel-es változat

Hol vagy fületlen ifjuságom, ó?
Ti tarka-barka búk, ti büszke lázak?
És hol vagy bölcsi, merre vagy dedó,
ahol nyuszit pusziltam uszkve százat?

Hol vagy szerelmem, kis bocivirág,
kit óvtalak, ne bántsanak bacik,
kit hívtalak macik becenevén,
ha hapciztál, varrtam neked nacit.

S most túl puszin, nyuszin, és túl focin,
itt állok partedlim levetve, pőrén,
s ha kérditek, hány bőr van egy bocin,
azt mondom: hány kis folt van még a bőrén…

Az egész világ egy nagy tehenészet –
én meg csak állok itt, és heherészek.

Advertisements

Varró Dániel: Borbála

Standard

Varró Dániel: Borbála

Zizzen a
szívemen
szerelem
szőrszála,
ha hallom
a neved,
Borbála,
Borbála.

Ujjongó
lelkemet
nem bírom
kordába
tartani,
mióta
ismerlek,
Borbála.

Ahogy te
langymeleg
sapkácskát
hordtál a
füleden,
úgy hordom
a neved,
Borbála.

Hiába
zúg körül
gyűlölet
orkánja,
ha belül
melegít
ez a név,
Borbála.

Bele is
majszolok,
mint holmi
tortába,
lassacskán
elhízom
miattad,
Borbála.

Locska lány,
akinek
nem akad
torkán a
csacsogás,
ezt mondja
a neved,
Borbála.

(Ez persze
nem igaz,
csak mert a
formába
besimult,
csak azért
írtam ezt,
Borbála.)

Borikám,
ejnye, hát
nem járunk
órára?
Ezt kérdi
korholón
a neved,
Borbála.

Mennyi sok
tehetség
szorult a
tollába!
Így kiált
lelkesen
a neved,
Borbála.

Szinte él
ez a név,
hol éber,
hol kába,
de mindig
ott csücsül
fülemben,
Borbála.

Ó, az r
sasorra!
Ó, a b
ólába!
Csupa orr,
csupa bor,
csupa bál,
Borbála.

Vadóc kis
ámorok
elsütött
mordálya.
Borbála,
Borbála,
Borbála,
Borbála.

Varró Dániel: Szösz néne

Standard

Varró Dániel: Szösz néne

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.

Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?

„Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi sem búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.”

Futottak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoztak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”

Varró Dániel: ha szívemen a félelem

Standard

Varró Dániel: ha szívemen a félelem
“a védelem a védelem
a szívemen a félelem”
(Knézy Jenõ)

ez van jenõ mi volna más
hiába volt a szurkolás
egy árva kontra passzra tett
megint kikaptunk basszameg
román-magyar magyar-szlovák
hogyan tovább hogyan tovább

s a sok csatár a sok csatár
a szívemen a borzadály
ó jaj a józsi jaj a pisti
hogy mit hagyott a béla is ki
s egy percre rá saját kapunk
elõtt a vész hogy gólt kapunk
a rettegés e régi zsemle
vajas felével hull ölembe
király gabi király gabi
hiába is kiáltani

mert jaj ki gondol énvelem
ha szívemen a félelem
ki látja sajgó lelkemet
a sóhajom ki hallja meg
jaj mért nem lettem sportriporter
kit hallanak ha gólt rikolt el
kinek egy nemzet csügg szaván
ha verset is szaval talán
szebb volna sóhajtozni könnyebb
egy nép szemébe csalna könnyet
s egy nép ringatná szívein
a rímeim a rímeim

de lásd jenõ a sors kemény
(nincsen remény nincsen remény)
én nézem bár a meccseket
kommentátor sosem leszek
s habár a csend vizébõl innál
te sem leszel poéta immár
mert lásd jenõ a múzsa vak

s eszembe jut hogy láttalak
a száztizenkettes buszon
jenõ õsz voltál õsz bizony
már megcsapott egy õszi szellet
s a magyar futball sírja mellett
hol eddig oly vígan toroztál
lassan felvált egy új korosztály
a szívük már nem úgy dobol
a futball nem menny és pokol
nem õsi dráma már nekik
legtöbbször meg se verselik

emészt e mondd a harag ó
hogy nem rímel a faragó
s a hajdu bé a hajdu bé
riadt szived följajdul-é
hogy hová lett a kéj a kín
hová a futballból a rím
hová a vers hová a líra
a lét gyepén e lenge bíra

jenõ elébed térdelek
saját rímeddel kérdelek
ha szíveden a félelem
mi óv miféle védelem
nem a metrum e szaladó team
a félelembõl fakadó rím
nem e megtartó vastraverz
a vers jenõ csupán a vers?

Varró Dániel: Félek, elalszom

Standard

Varró Dániel: Félek, elalszom

Félek, elalszom egyszer, s te itthagysz, mint a busz.
Pöfékelsz, elgurulsz, és többé sose látlak.
Vagy kiröppensz a számon, mint halottból a szusz.
Vigyázó lelke rebbenõ madárnak.

Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Standard

Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejed, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben össze-vissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.

Varró Dániel: reggel

Standard

Varró Dániel: reggel

mért reggel fut a háton végig a rémület ujja
gőgünk láncingét mért reggel veri át
fürge nyilával a kétség csördül a vekker a reggel
bús hadi kürtje hahó ugrik az én gyönyörűm
vesz papucsot macisat hamar oldja le szép derekáról
két ölelő karomat fut ki pisilni hamar
mért reggel jut eszünkbe hogy elhagy a nő kit imádunk
hallva az ágyból az új nap csobogó zajait
míg cseng távoli rétek csendje fülünkbe szemünkről
most veszi játszva csak el puha lánytenyerét a halál
kint fütyörészik a víz és vígan pittyen a mikró
bögrék és kanalak összeütődnek és ím
instant oldódik kakaópor a tejben a vízben
kávé és teafű rebben ezerfele szét
mert négyféle nedűt hörpint föl ilyenkor a drága
kávét dzsúszt kakaót gyömbér ízű teát
csészefülek félénken az ujja köré tekerednek
nyújtja nyakát a fiók tátva a csőre felé
bújj még bújj ide még nyomj csókot a számra te drága
forrót és hideget édeset és keserűt
vagy csak az ujjbegyedet húzd végig az ajkamon egyszer
nem lehet ó tudom én nincs neked arra időd
nincs neked arra időd cica fut ki a kádból a víz már
futsz ki a kádhoz ezért módszeresen mosakodsz
arc fül nyak hát kéz láb intim részek a sorrend
mindet megmosod és megtörlöd bekened
arckrém kézkrém bőrfeszesítő krém meg ilyesmi
s már kezed illatosan száz bugyi közt kotorász
melltartót veszel és igazítod benne a melled
festett fürtjeidet kunkorítod kifelé
most ez a szoknya vagy az és a pink top ehhez hogyan illik
és hogy a blézer a blúz a szőrgalléros izé
mért hat reggel a testnél meztelenebbnek a lélek
mért vacog úgy miután partra sodorja az éj
hol van a nap mi süttötte a szél hova fújta ruháit
álmok gyöngyeivel vállán mért vacog úgy
most a harisnya jön itt nejlon vagy necc az a kérdés
az nem időszerű még erről a szem leszaladt
nincs egy percnyi időd hiszen annyi a tennivaló még
szemhéjpúdert kell tenni szemedre lilát
szempillát bodorítani festeni rúzzsal a szádat
gyűrű csatt divatos hajgumi fülbevaló
egyetlen vakító kincsem te vagy énnekem édes
érted hagytam el én egykor a fél szememet
érted jöttem idáig e völgybe bicegve falábon
ások a mélybe le most nyitva a láda üres
nincs meg az autókulcs kiabálsz macikám hova tettem
nem láttad valahol jársz kipp-kopp föl-alá
nézed a tegnapi táskát nézed a tegnapelőttit
nincs meg nincs meg a kulcs szépek a szádon a csék
hát hogy utálom a sok kollegádat egész nap a cégnél
ó hogy gyűlölöm én délben a pizzafutárt
mert neki rúzsos a szád és a lábfejeden neki billeg
a gonddal kipucolt francia női cipő
mert neki vagy szép mert neki mondod a cséket olyankor
négy fal közt lakom én meglett végül a kulcs
meglett végül a jó retikülben volt a helyén csak
ott volt pont legalul rajta a két telefon
négy fal közt lakom én hova nem süt a nap se be reggel
egyetlen cicomám fénysugaram te vagy és
zsebkendő szemüvegtok a tárca a jogsi a fésű
gyorsan megcsókolsz rám mosolyogsz kisietsz
elmész zacc kakaócsík ennyi marad csak utánad
ujjnyi a dzsúszból pár pöndörödő teafű