Charles Baudelaire: Egy malabár nőhöz

Standard

Charles Baudelaire: Egy malabár nőhöz

Lábad, akár kezed, finom s a legfehérebb
irígy csípőket is nagy csípőddel feléred;
értő müvésznek a te tested enyhe, szép,
bársonyos nagy szemed bőrödnél feketébb.
Hol Isten alkotott, a forró, kék vidéken
dolgod ügyelni, hogy urad pipája égjen,
palackra szedni az illatos, friss vizet,
űzni a szúnyogot, ha az ágynál zizeg,
s menni, ha zenditi a hajnal a platánfát,
bazárba s venni ott ananászt és banánát.

Egész nap meztelen lábbal jársz szabadon,
míg régi, idegen dallam zsong ajkadon;
s ha szállni látod a skárlátköpenyü estet,
gyékényes ágyadon szelíden dől le tested,
álmod úgy leng körűl, mint víg kolibrihad
s mindig virágos és bübájos, mint magad.

Boldog gyerek! miért vágyol bús frank hazánkba,
hol a sürű lakost a szenvedés kaszálja?
Mi vonz, hogy sorsodat vad matrózkarra bízd
s itthagyd örökre a sok kedves tamariszt?
Tested, melyet csupán félig takar a lenge
muszlin, a hó s a dér honában dideregne,
visszasírnád a tűnt, édes, szabad időt,
ha a barbár füző börtönözné csipőd
s kenyérért kellene tallóznod a galád sárt,
idegen illatú bájakkal csapni vásárt,
míg lesné bús szemed a szennyes ködön át
a messzi kókuszok szétrezgő fantomát!

Tóth Árpád fordítása

Charles Baudelaire: A macskák

Standard

Charles Baudelaire: A macskák

A lázas szeretők és a szigoru bölcsek
ért éveik során egyaránt szeretik
a macskákat, a ház nagy, puha díszeit,
melyek akárcsak ők, fázósak s otthon ülnek.

A tudományok és a kéj barátai,
a homály rémeit keresik és a csöndet;
gyászhintaja elé foghatná Orkusz őket,
ha meg tudnák dacos nyakuk hajlítani.
Ha merengenek, oly nemes szobor alakban
nyúlnak el, mint a nagy Szfinxek a sivatagban,
melyeket az örök álom deleje fog.

Ölükből bűvösen pattog a villamosság,
s rejtélyes szemüket, mint fínom, tört homok,
kis aranydarabok szikrái csillagozzák.

Szabó Lőrinc fordítása

Charles Baudelaire: Héautontimorouménos

Standard

Charles Baudelaire: Héautontimorouménos
J. G. F.-nek

Megütlek, mint tagló a barmot,
düh s gyűlölet nélkül; ahogy
Mózes a sziklára csapott!
– S hogy pillád kútja hűtse zsarnok

Szaharámat, kipréselem
szemedből vizeit a kínnak:
reményvitorlás vágyaim vad
hajója sós könnyeiden

nagy és szabad tengerre lendűl,
s zokogásodtól részegen
úgy visszhangzik majd a szivem,
mint dob, mikor rohamra perdűl.

Vagy nem torz akkord vagyok-e
az isteni szimfóniában
a Gúny miatt, melynek falánkan
ráz és marcangol a dühe?

Sötét mérge bennem a vér! A
hangomban ő rikoltozik!
A kárhozott vagyok, akit
tükrének használ a Megaera!

Az arc vagyok és az ököl!
A tőr s a seb, melybe a tőr csap!
A kerék s a kerékbe tört tag
és a hóhér és akit öl:

saját vámpírom – a valódi
nagy árvák egyike, kire
örök kacajt mért végzete,
s aki már nem tud mosolyogni!

Szabó Lőrinc fordítása

Charles Baudelaire: Áhítat

Standard

Charles Baudelaire: Áhítat

Én drága Bánatom, légy jó, nyugton maradj ma.
Az Alkonyt hívtad, ím leszállt, itt van, fogadd:
setét legét a halk városnak leplül adja
és békét hint emitt, amott meg gondokat.

Most, míg a csőcselék szivét kínnal maratja
a mord hóhér, a Kéj s vad ostort bontogat,
a rossz dáridón a nép az únt csömört aratja,
add, Bánatom, kezed: hagyd a bolondokat.

Jer! Nézd, lehajlanak holt éveink az égi
erkélyekről, fakó ruhájuk selyme régi;
mély habból mosolyos Megbánás ring ma fel;

egy vén híd-ív alá a Nap holtan zuhan már,
s Keletre hömpölyög hatalmas gyászlepel:
ott – hallod, édesem? – a csöndes Éj suhan már…

Tóth Árpád fordítása

Charles Baudelaire: Egy kreol hölgynek

Standard

Charles Baudelaire: Egy kreol hölgynek

A parfőmös hazán, hol enyhe nap bizserget,
s a hajló lombivek tüze bíborparázs,
s a szemre lusta kéjt a pálmák búja perget,
kreol nőt láttam én, ki csupa új varázs.

Arca sápadt s meleg és kábulatba kerget
barna nyakán a lágy, kényes, finom vonás;
mint karcsú nagy vadász, barangolja a berket,
mosolya nyugalom és szeme hallgatás.

Úrnőm, honunkba jöjj el, mely az örök gloire-é,
a Szajna partja vár s a kedves, zöld Loire-é,
s mely antik kúriák dísze lehetne, vidd

szépséged versirók közé, hogy árnyas csendben
hajtson szonetti rajt szivük s hűségesebben
imádják nagy szemed, mint néger rabjaid.

Tóth Árpád fordítása

Charles Baudelaire: Őszi ének

Standard

Charles Baudelaire: Őszi ének

1.
Sötétség és hideg vesz körül nemsokára;
tündöklő nyaraink gyors tüze, ég veled!
Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
a fa, s visszhangosan dördűl a kövezet.

Visszajön az egész tél belém: vad robotban
gyúr düh és gyűlölet, undor és félelem,
és mint a lemenő nap a sarki pokolban,
vörösen ragyogó jégtönk lesz a szivem.

Borzongva hallom, a hasábok hogy zuhognak;
ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
Lelkem torony, amely lassankint összeroskad
az ostromgép nehéz ütései alatt.

2.
S úgy tetszik, míg ez a kopogás sír alattam,
hogy koporsót szegez itt valahol az ács…
Kié lesz? Hogy siet! – Tegnap nyár volt; ma ősz van.
A zaj titokzatos, mint egy elutazás.

Szeretem hosszu zöld szemeid ragyogását,
szép gyönyöröm, de ma oly keserű vagyok,
s nem szomjazom szemed, szobád s a tűz varázsát,
csak a napot, amely a tengeren ragyog.

De azért légy anyám, szeress, hajolj szivemre,
még ha rossz vagyok is, hálátlan s hűtelen;
szeretőm vagy hugom, légy édes naplemente
vagy őszi glória tűnő életemen.

Rövid szerep! A sír már les az áldozatra!
Óh, vond öledbe, vond, s öleld homlokom át,
hadd élvezzem, fehér s forró nyarunk siratva,
az őszutó szelíd és sárga sugarát!

Szabó Lőrinc fordítása

Charles Baudelaire: Beszélgetés

Standard

Charles Baudelaire: Beszélgetés

Tündöklő őszi ég, rózsaszín ragyogás vagy,
de énbennem a gyász tengerként nő s kicsap,
s ha visszafut, maró emlékü számadásnak
itt marad ajkamon a keserű iszap.

Áruló keblemet hiába tapogatja,
barátnőm, a kezed; roncs az, dobogni rest:
szétdúlta, tépte rég a nő vad foga, karma.
Megették szivem az állatok; ne keresd.

Palota volt szivem, s a tömeg összeköpdös,
és most itt tombol, öl, iszik és acsarog.
– Tárt kebledről milyen parfőm felhője röpdös!

Lelkek vad ostora, Szépség, te akarod!
Mint ünnep, égsz, ragyogsz: jöjj, óh tűz-szemű zsarnok,
gyújtsd fel a szemetet, mit meghagytak a barmok!

Szabó Lőrinc fordítása